Zöld szellemiség

Adószámunk: 18695584-1-13
Kérjük támogasd adód 1%-ával munkánkat!

Megosztás

Környezet és természetvédelem, fenntarthatóság.

Környezetvédelem alatt azok az emberi tevékenységek értendők, amelyeknek célja a környezet és elemeinek védelme, megőrzése, károsodásának és szennyezésének csökkentése, megelőzése. 

 A környezet alatt tulajdonképpen a bioszférát felépítő ökoszisztéma és az ember alkotta élettelen elemeknek együttese értendő. Az ökoszisztémát együttesen alkotja a talaj, a víz, a levegő és az élőlények, köztük az ember is. Az épített környezetbe a települések, az utak, az infrastruktúra tartozik bele.

Itt szükséges egymástól elhatárolni a környezet és természet fogalmakat, természet a környezet azon halmaza, amely nem tartalmazza az épített környezetet, csak a bioszféra elemeit.

A környezetvédelem mindazon intézkedések összessége, melynek célja az élő és élettelen környezeti elemek védelme az ember által okozott káros hatásoktól, a károsodásuk megelőzése, amennyiben a káresemény már bekövetkezett akkor az ezt kiváltó tevékenység megszüntetése, a környezet helyreállítása.

A fenntarthatóságért mi magunk is sokat tehetünk odafigyeléssel, tudatos döntésekkel, hiszen minden tevékenységünkkel hatással vagyunk az erőforrás-készletekre, az élővilágra

Mi az, amit tehetünk?

1. Mondj nemet az eldobható műanyagokra

Zöld szellemiség - Lexis alapítvány

Használj vászontáskát a vásárláshoz, papírtáskát, ne használj műanyag poharat, szívószálat, pet-palackot, helyette használj kulacsot.

Mindennapokban használt termékek lebomlási ideje:

  • papírtörlő  2-4 hét
  • papírtáska   3-4 hét
  • karton papír  2 hónap
  • tejesdoboz    6 hónap
  • bőr cipő    10-12 év
  • konzervdoboz  25-40 év
  • habosított műanyagpohár 50 év
  • műanyag palack 450 év
  • műanyag pelenka 550 év
  • üveg 1-2 millió év
  • hungarocell minimum 1 millió év

2. Használd a közösségi közlekedést, bringázz, gyalogolj, használd az autómegosztó szolgáltatásokat.

Az EU-ban az üvegházhatású gázok kibocsátásának több mint negyede a közlekedésből származik, és ez még nem is tartalmazza a motorokat hajtó benzin és a gázolaj előállításából származó kibocsátást. A belső égésű motoros járművek növelik a városok légszennyezettségét, a szennyezett levegő károsítja az emberi egészséget, ez pedig összességében elősegíti a különböző vírusoknak való kitettséget. 

3. Nyaralni, kirándulni mentek.

Utazásaid előtt mérd fel, hogy van-e alternatíva az autózás vagy repülés helyett. Ha teheted, a repülőút helyett válaszd a vonatot, az úti célra érkezve pedig tömegközlekedj, bringázz, rollerezz és gyalogolj.

4. Válassz tartós, javítható termékeket és követeld ezeket a gyártókon.

Elég csak, ha például a mobiltelefonjainkra gondolunk. Ha teheted, válassz tartós, többször használható, javítható termékeket. Használd ameddig csak lehet és ne cseréld le évente. A divat állandó kihívásai, a reklámok melyek a fogyasztás növelésére ösztönöznek.

Zöld szellemiség - Lexis alapítvány

5. Egyél kevesebb húst

Ha fogyasztasz állati eredetű termékeket, akkor törekedj arra, hogy lehetőleg hazai, szabadon tartott, legeltetett állatoktól származzon. A nagyüzemi hús előállítása ugyanis az erdőirtások egyik legfőbb okozója a világon. Az amazonasi esőerdőt elsősorban azért égetik fel, hogy a megtisztított erdőterületek helyén állatokat legeltessenek vagy takarmánynak használt szóját termesszenek

6.  Válaszd az ökológiai gazdálkodásból származó élelmiszereket.

Az, hogy mit eszel, nem csak az egészségedre, hanem a környezetre is hatással van. Ma az élelmiszereink nagy részét nagyüzemi módszerekkel termelik, ahol rengeteg vegyszert és mérgező anyagot használnak. Ezzel felborul a talaj egészséges ökoszisztémája, eltűnnek a beporzók, és elszennyeződnek az élővizek. A nagyüzemi mezőgazdaság nagymértékben hozzájárul a klímaváltozáshoz, az erdőirtáshoz és élőlények tucatjainak kihalásához. Válaszd a helyben termelt élelmiszerekeket, fogyassz szezonális gyümölcsöket.

7. Segítsd a beporzókat

Minden harmadik falat ételt a méheknek, vadméheknek és más beporzóknak köszönhetünk. Egyetlen méhcsalád 300 millió virágot poroz be naponta. A méhek azonban riasztó tempóban pusztulnak, ennek oka pedig az, hogy a gyomirtók, permetezőszerek használatával túl sok mérgező növényvédő szert alkalmaznak itthon és a világ más országaiban. Ha van kerted vagy gazdálkodsz, akkor kerüld a méhgyilkos vegyszerek használatát. 

Zöld szellemiség - Lexis alapítvány

8. Műveld a házikertedet, gazdaságodat fenntartható módon

Zöld szellemiség - Lexis alapítvány

9. Ismerd meg és óvd a természetet

Tölts sok időt a természetben, tanulmányozd a fákat, a rovarokat, a madarakat. Minél jobban megismered az élővilág sokszor egészen meglepő összefüggéseit, annál inkább szeretnél majd tenni az ellen, hogy kevesek kisajátítsák vagy elpusztítsák ezeket a felbecsülhetetlen értékű rendszereket. 

Ismerd meg a természetvédelmi területeinket. Vegyél részt a természet és állatvédelemben.

10. Ha faültetésbe kezdesz, konzultálj szakértőkkel.

Az utóbbi években sokan kezdtek egyéni szinten vagy közösségekhez kapcsolódva faültetésekbe. A fásítás hosszú távon azonban csak akkor lehet eredményes, ha megfelelő előkészületek után vágsz bele, így ha ezen a projekten gondolkozol, akkor érdemes szakértő véleményét kérni. Nem mindegy például, hogy milyen fát, hogyan és hova telepítesz. Érdemes őshonos, vagy ökológiai rendszerünkbe illeszkedő fajokat választani. 

https://www.myforest.hu

11.  Vezesd környezettudatosan háztartásodat

Kis odafigyeléssel és néhány egyszerű lépéssel a saját otthonodat is kialakíthatod úgy, hogy az energiahatékony legyen. Például amikor a fogat mosol, zuhanyozol vagy mosogatsz, ne folyasd feleslegesen a vizet. A lakásodat energiatakarékos LED-fényforrásokkal szereld fel, és ha új háztartási gépre van szükség, mert a régi javíthatatlanul tönkremegy, akkor válassz energiahatékony háztartási eszközöket.

Zöld szellemiség - Lexis alapítvány

Ha nem is tudod hőszigetelni a lakásodat, vagy kicseréltetni a nyílászárókat, takarékoskodni akkor is tudsz: ha 1 fokkal csökkented a lakás hőmérsékletet, akkor mintegy 6%-kal kevesebb energiát fogsz a fűtésre fordítani. Emellett gyűjtsd szelektíven a szemetet, tájékozódj, mit hova dobj, hogy a hulladék lehetőleg újra legyen hasznosítva, ahelyett, hogy feleslegesen hulladéklerakóra vagy égetőbe kerülne. Használj ökotermékeket.

12. Csatlakozz klímavédő mozgalmakhoz

A döntéshozók számára sokféleképpen tudunk üzenni. Jelenleg az a legfontosabb, hogy lássák: sokan vagyunk, akik elvárjuk tőlük az azonnali, érdemi lépéseket. Ha szeretnél, csatlakozhatsz klímavédő mozgalmakhoz. Ha így teszel, akkor hasonló gondolkodású emberekkel együtt követelheted a politikusoktól és cégektől, hogy tegyenek lépéseket azért, hogy bolygónk még sokáig élhető legyen.

Zöld szellemiség - Lexis alapítvány
  • Válassz olyan pénzügyi intézetet, ami nem fektet szennyező iparágakba
  • Követelj zöld gazdasági újraindítást
  • Írj a cégeknek, hogy valóban zöldüljenek

13. Támogass egy számodra kedves szervezetet

Zöld szellemiség - Lexis alapítvány

Ha fontos számodra egy ügy, fontold meg, hogy adománnyal támogatod az azt képviselő szervezetet. Gondolj arra, hogy egy civil szervezethez sok esetben fordulhatsz szakmai segítségért, és egy szervezet bevonása nagymértékben tudja növelni az adott ügy láthatóságát és az azt támogatók számát.

Hogyan tudsz Te is támogatni minket?

A Lexis Alapítvány non-profit szervezetként lát el közhasznú tevékenységet. Ez azt jelenti, hogy bevételeit nem gazdasági tevékenységből, hanem támogatásokból és felajánlásokból szerzi. Az így megszerzett javakat – pénz és tárgyi eszközöket – elsődlegesen az alapító okiratban megfogalmazott tevékenységekre fordítjuk. Amennyiben alapítványunk céljait és munkánkat szeretné segíteni, erre számos lehetőség nyílik:

Kapcsolódó bejegyzések

Ökölvívó nyári tábor

Támogatás rászoruló gyermekek nyári táboroztatására.

Környezetvédelmi pályázat 2024. 03. 10.

A klímaváltozás ma mindenki számára érezhető, kinek jobban, kinek kevésbé. Hazánkban ez még inkább távoli problémának tűnik, egy feladatnak, amit a jövő generációjának kell megoldania.

2024. május 04.

Sziasztok! Két napos, Varga Viktor Nemzetközi Emlékverseny, Vecsés. Dora Martin ma egy rutinos Szlovák ellenfelet győzött le megosztott pontozással! Holnap döntő! Szurkoljatok nekünk!